Óriásit zuhant a magyar gazdaság

kdnp.hu<br />Forrás: KSH

A bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2009-ben a bruttó hazai termék értéke folyó áron 26 095 milliárd Ft, egy főre vetítve 2 millió 604 ezer Ft volt.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió gazdasága 2009 IV. negyedévében a magyar gazdaságnál kisebb mértékben, 2,3 százalékkal esett vissza1. A rendelkezésre álló adatok alapján 17 tagállamban a hazainál kisebb, míg 6 tagállamban nagyobb csökkenést regisztráltak.

Az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke 7,9 százalékkal csökkent, ami a GDP 4 százalékos visszaeséséhez -2,2 százalékponttal járult hozzá3. Ezen belül a mezőgazdaság teljesítménye – az elmúlt év kiugróan magas szintje után – 15,5 százalékkal, az ipar hozzáadott értéke pedig a korábbi negyed- évek tendenciáihoz képest mérsékeltebben, 7,4 százalékkal csökkent, elsősorban az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkezett kisebb mértékű, 7,2 százalékos visszaesés következtében. Az építőipar hozzáadott értéke 5,5 százalékos mérséklődést mutat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!