Forrás: MTI
Az V. kerületi alpolgármester összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Juhász Péter, az Együtt önkormányzati képviselője ellen, mert véleménye szerint valótlan a politikus vagyonnyilatkozata. Böröcz László alpolgármester ezt szombaton közölte az MTI-vel.
Az alpolgármester közleménye szerint Juhász Péter vagyonnyilatkozata valótlan, abból ugyanis „úgy tűnik, mintha ő és családja az elmúlt években éheztek volna”. Bevallása szerint más jövedelme nincs is, mint amit képviselőként az önkormányzattól kap. Késve leadott vagyonnyilatkozata nem tartalmazza a vagyontárgyait sem, így például azt a gépkocsit, amit egész évben használt – fejti ki Böröcz László. Az alpolgármester hozzáteszi: Juhász Péter pontosan úgy jár el, mint egykori főnöke, Bajnai Gordon, aki saját vagyonnyilatkozatában úgy csinált, mintha a cégeiből nem származott volna jövedelme.