Ősszel zárulhat az előző uniós ciklus forráslehívása

Forrás: MTI

Az ősz második felére befejeződhet a 2007. és 2013. közötti uniós fejlesztési időszak forrásainak lehívása – közölte a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az 53. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Miskolcon.

Vitályos Eszter elmondta, a forráskeret 98 százalékát már kifizették a pályázóknak.

Az Európai Bizottság még 2013-ban 600-800 milliárd forintos forrásvesztésre figyelmeztette Magyarországot, az intézményrendszer átalakításával és a fejlesztéspolitikában bevezetett reformokkal azonban mára a bizottság sem látja teljesíthetetlennek az akár száz százalékos forráslehívást sem – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, a Miniszterelnökség által működtetett Széchényi 2020 oldalon az uniós kifizetéseket mutató számláló a hét elején lépte át a 8 ezer milliárdos kifizetési határt.

Vitályos Eszter emlékeztetett, Magyarország a 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban több mint 12 ezer milliárd forintos fejlesztési pénzből gazdálkodhat. Az új időszaknak Magyarország az egyik legnagyobb nyertese, mivel a második helyen áll az egy főre jutó uniós pénzek tekintetében: ez az összeg az előző hét évben 660 ezer forint volt, a következő ciklusban pedig 712 ezer forint támogatást jelent.

Az államtitkár az Európai Bizottsággal való tárgyalássorozat legnagyobb sikerének nevezte, hogy a pénzügyi forráskeret hatvan százalékát a gazdaság fejlesztésére lehet fordítani, ezt a magyar szándékot pedig a bizottsággal is sikerült elfogadtatni. Az uniós források felhasználásában elsősorban azokra az ágazatokra koncentrálnak, amelyek munkahelyeket teremtenek, valamint az ország ipari termelését és exportképességét növelik – közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!