Forrás. MTI
Ahogy az előzőben, úgy az új parlamenti ciklusban is várhatóan öt alelnöke és tíz jegyzője lesz az Országgyűlésnek – mondta Rogán Antal az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészületeiről tartott első egyeztetés után.
A kormánypárti politikus elmondta: az öt alelnökből kettőt jelöl majd a Fidesz, egyet-egyet pedig a KDNP, az MSZP és a Jobbik. Az egyeztetésről –amely péntek reggel folytatódik –Rogán Antal úgy fogalmazott: ilyen sokat egy tárgyaláson még soha nem sikerült haladni.
Az új parlamenti bizottsági struktúráról szólva közölte, a Fidesz 14 testület megalakítására tett javaslatot, talán el lehet menni 15-ig, de többet mindenképpen indokolatlannak tartana. Megjegyezte, a bizottsági helyek elosztásánál nem ragaszkodnak a kétharmad-egyharmad kormánypárt-ellenzék arányhoz. A Fidesz javaslata szerint a bizottsági elnöki posztokból ötöt tölthetne be az ellenzék.
Rogán Antal arról is beszámolt, hogy a három ellenzéki frakció egyaránt az önálló európai uniós bizottság megszüntetésére tett javaslatot.