Pénzért és a hatalomért a Jobbik tényleg mindenre képes a Fidesz szerint

kdnp.hu – MTI

A Fidesz szerint a Jobbik a pénzért és a hatalomért mindenre képes, a szocialistákkal együtt most is a nagybirtokosok és a külföldi spekulánsok érdekeit védi.

A nagyobbik kormánypárt így reagált a jobbikos Magyar Zoltán hétfői sajtótájékoztatójára. Az ellenzéki képviselő arról beszélt, hogy a Jobbik a földeladásokat lezáró jogszabály visszavonását szorgalmazza, azt kérve: várják meg az Alkotmánybíróság (Ab) döntését a témában.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, a Jobbik az MSZP-vel együtt már korábban is megpróbálta ellehetetleníteni az Alkotmánybíróságon a Földet a gazdáknak programot, miközben korábban földosztást ígért nekik.

A kormánypárt rámutatott: a programmal elérték, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon annak ellenére, hogy az uniós szabályok miatt 2014 májusában lejárt a külföldiek földvásárlási moratóriuma.

A program garantálta, hogy a magyar föld a helyben lakó magyar földműveseké legyen és külföldi spekulánsok ne juthassanak magyar földhöz, ahogy az például Romániában megtörtént, ahol már 40 százalékra becsülik a külföldiek által felvásárolt földek arányát.

Kitértek arra is, hogy nyilvános árverések útján minden harmadik magyar gazda – mintegy 30 ezer földműves – tudott földet vásárolni, ami jelentősen hozzájárul ahhoz is, hogy a családi, kis- és középbirtokok aránya jelentősen növekedjen a nagybirtokokkal szemben. 

Megjegyezték: a gazdák tisztességes piaci áron – a 2015-i évi országos termőföld átlagárának közel a duplájáért – vásároltak földeket.

A parlament előtti javaslat célja, hogy a földárverések lezáruljanak és az ebből befolyt 270 milliárd forintos bevételt a baloldal kormányzása alatt megduplázott államadósság csökkentésére fordítsák. Ezzel tovább tudják csökkenteni Magyarország sérülékenységét, növelni gazdasági önrendelkezését és a pénzügyi stabilitást – rögzítette a nagyobbik kormánypárt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!