Forrás: MTI
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a paksi erőmű bővítése biztosítékot jelent a rezsicsökkentés folytatására is. Rogán Antal a rezsicsökkentési fórumon kijelentette: olcsó energia csak Pakssal lehetséges. Azokkal a lépésekkel, hogy Magyarország saját kezébe vette, illetve veszi előbb a földalatti gáztárolókat, Paks bővítésével pedig a villamosenergia-ellátást tartósan lenn lehet tartani a rezsiköltségeket.
A frakcióvezető utalt arra, hogy Bajnai Gordon, a „nyugdíj- és fizetéscsökkentő miniszterelnök” 2010-ben még az ellenkezőjét mondta, mint most a paksi atomerőmű fejlesztéséről.
Igaz, akkor a szocialisták jó pénzt húztak Paksból - emlékezetett Rogán Antal megjegyezve: Józsa István MSZP-politikus cége tíz év alatt 6,6 milliárdot vitt ki az erőműből, Gyurcsány Ferenc Altus cége pedig 80 millió forintért adott kommunikációs tanácsot, miként kell elfogadtatni az emberekkel a paksi bővítést. Most mi is keressük ezeket a tanácsokat.
Rogán Antal felhívta hallgatóságát, hogy ne higgyenek a baloldalnak, mert mindig mást ígérnek és mindig mást tesznek. 2002-ben Lendvai Ildikó lassan mondta, hogy nem lesz gázáremelés és lett, 2006-ban Gyurcsány Ferenc a választások előtt csökkentette az áfát, utána visszaemelte, 2010-ben Bajnai az ellenkezőjét állította a paksi bővítésről mint most..
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a választás tétje az, hogy folytathatják-e a munkát, amelynek már látszanak az eredményei vagy visszatér az ország ahhoz a 2010-es úthoz, amelyet a Gyurcsány-Bajnai kormány kitaposott.