Pártkáderek a HM-cégekben

Forrás: hirtv.hu, MNO

Szocialista funkcionáriusokkal töltötte fel Szekeres Imre a Honvédelmi Minisztérium cégeit – írja a Magyar Nemzet. A lap összeállítása szerint az MSZP-s pártkádereket általában 2009-ben nevezték ki és megbízatásuk 2012-ig tart.

A HM Arzenál Zrt. felügyelőbizottságában kapott szerepet például a könyvtár-informatikus végzettségű Tokajiné Demecs Katalin, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés volt alelnöke. A társaság elnöke pedig Dóra Ottó, aki az MSZP salgótarjáni elnöke is egyben. Csirke Ildikó MSZP-s irodavezető a HM vadásztatással foglalkozó társaságának felügyelőbizottságában kap fizetést, hasonlóan Iváncsik Imre államtitkár egyik munkatársához. A tárca budapesti erdőgazdasági cégében a megyei közgyűlés egyik szocialista tagja, Jernei Zoltán kapott helyet. Ebben a társaságban felügyelőbizottsági tag a vesztegetéssel gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő O. János dandártábornok is.

Szocialistákat ültettek a Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Közhasznú Kft. egyes tisztségeibe is: Wieszt János XI. kerületi MSZP-s frakcióvezető egy igazgatósági, míg Andóczi Balogh Mária, az MSZP országos irodájának munkatársa felügyelőbizottsági pozícióhoz jutott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!