Példaértékű a magyar-szlovén együttműködés

Forrás: MTI

Példaértékű a magyar-szlovén együttműködés, s a két ország közötti kétoldalú kapcsolatokat semmilyen probléma sem terheli – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a sárvári Nádasdy-várban tartott sajtótájékoztatón, miután zártkörű megbeszélést tartott a szlovén nemzetgyűlés elnökével.

Kövér László a migrációs helyzetről szólva közölte, hogy szlovén kollégájával az együttműködésről és a szolidaritásról biztosították egymást. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország minden tőle telhető segítséget megad Szlovéniának, hogy az ott kialakult helyzetet kezelni tudják.

Hozzátette, hogy a két ország között a dinamikusan fejlődő gazdasági kapcsolatok és a magas szintű politikai együttműködések mellett kulturális és oktatási kapcsolatok is erősítik a jó viszonyt.

Kitért az egymás országaiban élő nemzetiségek helyzetére is az Országgyűlés elnöke. Elmondta, hogy mindkét kormány erőfeszítéseket tesz arra, hogy ezeket a közösségeket megtartsa, mert „ők is a mi kultúránkhoz, nemzeti közösségünkhöz tartoznak, s a mai európai felfogásban fontos azt hangsúlyozni, hogy minket a saját kultúránk illet, jogunk van a saját önazonosságunkhoz függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán élünk".  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!