Forrás: MTI
Megkezdte a fűtés visszaállítását a Tigáz azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben napok óta hidegek a radiátorok – közölte a miniszterelnök szóvivője, miután megállapodás született a gázszolgáltató, a megyei önkormányzat és a Belügyminisztérium között.
Szijjártó Péter újságírók előtt azt mondta, van olyan iskola, ahol már működik a fűtés, és ez legkésőbb péntek délelőttre minden intézményben így lesz. Megjegyezte, az érintett 18 iskola közül egy olyan van, amelyben nem a Tigáz a szolgáltató, ám a megyei önkormányzat elnökének tájékoztatása szerint ott is megállapodnak a szolgáltatóval, és helyreáll a fűtés.
A miniszterelnök szóvivője közölte azt is: a kormány garanciát vállalt arra, hogy rendezi az érintett iskolák októberi, novemberi és decemberi gázszámláját. Az eddig felgyülemlett tartozás kiegyenlítéséről pedig az önkormányzat és a gázszolgáltató cég fog egyeztetni „abban a tudatban, hogy a kormány és a megyei önkormányzatok között létrejött megállapodásnak megfelelően a megyei intézményeket – így iskolákat is – 2012. január 1-jétől az állam fogja működtetni” – mondta.
Felidézte, Orbán Viktor miniszterelnök a kormány szerdai ülésén utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy oldja meg a Pest megye több iskolájában kialakult tarthatatlan helyzetet. Szijjártó Péter szerint a Pest megyei helyzet is világosan rámutat arra, hogy helyes döntés volt a kabinet és a megyei önkormányzatok között a közelmúltban megkötött megállapodás. „Így lehet lezárni azt a korszakot, amely az önkormányzatok eladósodásával járt, hiszen az elmúlt nyolc esztendő kormányzati döntései nyomán az önkormányzatoknak egyre több feladatot kellett ellátniuk egyre kevesebb pénzből” .