Pénteken egyeztetnek a parlamentbe került pártok

Forrás: MTI

Pénteken, az Országház delegációs termében tartják az új összetételű törvényhozás alakuló ülését előkészítő első egyeztetésüket az idei választásokon parlamentbe jutott pártok képviselői.

A köztársasági elnök által összehívott megbeszélések feladata az alakuló ülés feltételeinek megteremtése és az ülésen meghozandó döntések előkészítése. Ezek közül a legfontosabbak: meghatározni az Országgyűlés alelnökeinek és jegyzőinek számát és megjelölni a tisztségviselőknek javasoltakat – tájékoztatott Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Sólyom László köztársasági elnök a parlamentbe bejutott pártok vezetőinek címzett hétfői levelében tett javaslatot arra, hogy az alakuló ülést előkészítő egyeztetések még ezen a héten, lehetőség szerint pénteken kezdődjenek meg.

Az MTI úgy tudja, a pénteki egyeztetésen a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) Tari Sándor hivatalvezető képviseli. A Fideszt Répássy Róbert jelenlegi frakcióigazgató és Lázár János képviseli majd, akit Orbán Viktor pártelnök a képviselőcsoport élére szán. Az MSZP-től Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök, valamint Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezető lesz ott, és várhatóan Szekeres Imre elnökhelyettes is részt vesz a munkában. A Jobbik részéről Vona Gábor elnök, Balczó Zoltán EP-képviselő, a párt alelnöke, valamint Pősze Lajos szakmapolitikai igazgató lesz ott az egyeztetésen. A KDNP-től Harrach Péter leendő frakcióvezető és Rubovszky György megy el a megbeszélésre. A Lehet Más a Politika képviseletére a szóvivők, Schiffer András, Jávor Benedek, Szabó Tímea, valamint Mile Lajos kapott felhatalmazást, hogy pontosan ki lesz ott a megbeszélésen, egyelőre nem jelölték meg – közölte a párt.

A KEH hétfőn közölte, hogy Sólyom László május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését, feltéve, hogy a parlamenti választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások lezajlanak addig.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!