Pénteken kiderül, mikor megyünk választani?

Forrás: MTI

Pénteken jelenti be Sólyom László köztársasági elnök a 2010. évi országgyűlési választás időpontját – értesült közigazgatási forrásból az MTI.

A tavaszi általános országgyűlési választás időpontját Sólyom László köztársasági elnöknek kell kitűznie legkésőbb 72 nappal a szavazás napja előtt. Az államfő decemberben arról beszélt, a lehető legkorábbi időpontra fogja kiírni az országgyűlési választást – így annak első fordulója valószínűleg április 11-én, második fordulója április 25-én lesz. A választás kitűzésével hivatalosan is kezdetét veszi a szavazás előtti péntek éjfélig tartó választási kampány.

Az országgyűlési képviselők választása kétfordulós, második fordulót az első forduló után két héttel kell megtartani. Még aznap este közzéteszik a választás előzetes tájékoztató eredményét, a jogi eredményt azonban csak a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó urnák hazaszállítását és a szavazatok megszámlálását követően állapítják meg.

Az alkotmány szerint az új Országgyűlés alakuló ülését – a választást követő egy hónapon belüli időpontra – a köztársasági elnök hívja össze, a miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. Az elmúlt három törvényhozási választás esetében a gyakorlat azt mutatta, hogy az Országgyűlés alakuló ülését követően másfél-három hét elteltével letette az esküt az új kormány is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!