Pert nyert Kövér és Demeter Szilvásyval szemben

Forrás: MTI

Megsértette Kövér László és Demeter Ervin fideszes politikusok jó hírnévhez fűződő jogát Szilvásy György volt titokminiszter, amikor a felperesek UD Zrt.-vel kapcsolatos elítélendő tevékenységéről nyilatkozott – mondta ki nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.

Szilvásy György egy éve több televíziós és rádiós nyilatkozatában azt a valós tényt, hogy a két fideszes politikus kapcsolatot tartott az UD Zrt. vezetőjével, illetve hogy a cég tevékenysége kapcsán büntetőeljárások indultak, abban a hamis színben tüntette fel, hogy Kövér és Demeter megengedhetetlen, tilalmas magatartást tanúsított – állapította meg az elsőfokú bíróság.

A volt miniszternek és a másodrendű alperes Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) 250-250 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell megfizetnie a felperesek részére, és nyilvános közleményben kell kifejeznie sajnálkozását. Szóbeli indoklásában a bíró a viszonylag csekélyebb összegű kártérítés kapcsán megjegyezte azt is, hogy a „polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat (...) kérdésében alapvetően politikai adok-kapok robbant ki (...), amelynek során a felperesek sem voltak teljesen eszköztelenek” a közvélemény előtt a nyilvánosságban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!