Forrás: MTI
Petíciót adtak át vasárnap délután a brit Konzervatív Párt aktivistái David Cameron kormányfőnek, tiltakozva az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése ellen.
A törvénymódosításról, amely egyre súlyosabb – a brit sajtó szóhasználata szerint immár gyakorlatilag lázadással felérő – belvillongásokat szít a kormányzó Konzervatív Párton belül, várhatóan kedden szavaz a londoni parlament alsóháza.
A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív lap értesülései szerint a 303 konzervatív párti alsóházi képviselő közül 180 – vagyis a frakciónak jóval több mint a fele - készül arra, hogy az azonos neműek házasodását engedélyező törvénymódosítás ügyében saját kormánya ellen szavazzon, illetve tartózkodjon a voksoláson. A lap úgy tudja, hogy a „lázadók" között kormánytagok is vannak.