Plébánia- és iskolafelújításra fordítja a kártérítést Kiss-Rigó László püspök

Forrás: MTI, mno.hu

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök örül, hogy a másodfokú bíróság tisztázta azon gyanúsítások alól, miszerint a Kádár-rendszerben együttműködött volna a titkosszolgálatokkal.

A pert indító katolikus püspök a tárgyalást követően elmondta: kezdettől fogva bízott a magyar igazságszolgáltatásban. „A bíróság úgy járt el, ahogy meggyőződésem szerint el kellett járnia, az igazság győzelmét most ki is mondta”. Hozzátette: annak is örül, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen nem vagyoni kártérítésként 1 millió forintot ítélt meg neki, mert ezzel is tudja támogatni az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskolát, valamint a szintén esztergomi Szent Anna plébániatemplom felújíttatását. Megjegyezte, azért éppen erre az intézményre, illetve egyházi épületre esett a választása, mert 25 évig itt volt káplán, majd plébános, illetve az itteni katolikus főiskola főigazgatójaként is tevékenykedett.

Kiss-Rigó László arra is kitért, hogy az esztergomiak jól ismerték őt, és nem hitték el az ügynöki múltjára vonatkozó híradásokat, „senki számára nem jelentett problémát” elutasítani ezeket. Amikor Szegedre került, többen megfogalmazták aggályaikat vele szemben állítólagos ügynökmúltja miatt, ezért is örül, hogy a bíróság cáfolta az ügynökmúltját firtató felvetéseket – mondta. „A mai napig fogalmam sincs, hogy miért támadtak meg engem ezzel” – mondta.

A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon megállapította: Az Este című televíziós műsor szerkesztése „nem felelt meg a tárgyilagos tájékoztatás követelményeinek”, amikor Kiss-Rigó László feltételezett ügynökmúltját tárta fel. Ugyanígy az Élet és Irodalomban megjelent Ungváry Krisztián történész cikke is valótlanul állította, hogy a püspököt beszervezték az ügynökhálózatba – szólt a meg nem fellebbezhető ítélet. Az ítélőtábla ezen kívül az alpereseket összesen 1 millió forint 15 napon belüli megfizetésére kötelezte Kiss-Rigó László jó hírnevének megsértése miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!