A polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket

Az egészségügyben dolgozók számíthatnak a Fideszre, 2017-ben 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a szocialisták által utoljára beterjesztett költségvetésben – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Amíg a szocialista kormányzás idején létbizonytalanságba sodorták az egészségügyben dolgozókat, ma a Fidesztől megbecsülést és támogatást kapnak – közölte.

Gyurcsány Ferencet és a szocialistákat soha nem érdekelte sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegellátás, ők csak üzletelni akartak a betegeken, 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, eladósították és leépítették a kórházakat, és bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is – sorolta a frakció szóvivője.

Hozzátette: a szocialisták létbizonytalanságba sodorták az ápolókat, orvosokat, „hatezer egészségügyi dolgozót üldöztek el a pályáról, az összeomlás szélére sodorták a mentőszolgálatot, a teljes betegellátást".

Mint mondta, az egészségügyi dolgozók az ellenzékre ma sem számíthatnak, hiszen azok – a „a baloldaltól a Jobbikig" – nem szavazták a jövő évi költségvetést, amely elmondása szerint az egészségügyi dolgozóknak béremelést, az egészségügynek az ideinél 220 milliárd forinttal többet biztosít.

Halász János hangsúlyozta: a polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, csökkenti a kórházak adósságát, 500 milliárdos fejlesztést indított az egészségügyben, és sorra újulnak meg a kórházak, rendelők, mentőállomások.

„Míg a balliberális kormányzás elvett az egészségügyi dolgozóktól, a polgári kormány számukra minden eddiginél nagyobb éremelést, fizetésemelést biztosít" – jelentette ki. Hozzátette: eddig 300 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi dolgozók béremelésére, az új program alapján pedig két év alatt több mint 100 milliárd forintot adnak az egészségügyi dolgozóknak.

Ennek köszönhetően az ápolók bére 2019-ben átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére pedig 207 ezer forinttal fog nőni – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!