A polgári kormány eddig 234 milliárd forintot fordított pedagógus-béremelésre

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a szocialisták csökkentették a pedagógusok fizetését, és most is csak kihasználják őket. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében így reagált Tóbiás József, MSZP elnök-frakcióvezető sajtótájékoztatójára. Az ellenzéki politikus – aki szolidaritásáról biztosította a kormány oktatáspolitikája miatt szerdán az ország több pontján tartott demonstrációkat – azt mondta: nem csupán korrigálni kell az oktatási rendszert, hanem teljesen új alapokra kell helyezni.

A Fidesz állásfoglalásában rámutatott: Tóbiás József és a szocialisták kormányzásuk alatt csökkentették a pedagógusok bérét és több tízezer pedagógust tettek utcára. Most is csak kihasználják és olyan balliberális civilszervezetekkel hergelik őket, akik eddig a bevándorlók mellett szerveztek tüntetéseket, nem a gyermekek és nem a pedagógusok fontosak számukra – írta a nagyobbik kormánypárt, felidézve, hogy a polgári kormány eddig 234 milliárd forintot fordított a pedagógus- béremelésre, jelenleg is országszerte konzultál a pedagógusokkal és minden felvetésüket meghallgatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!