A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítása a fő cél

A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak egy szombati budapesti sajtótájékoztatón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely.

kdnp.hu – MTI

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett Polgári Gondola előtt a miniszter arról beszélt, hogy „az ellenzéki pártok a kormány megdöntését tűzték ki célul az önkormányzati választáson", amiből az következik, hogy elutasítanak mindennemű együttműködést.

Gulyás Gergely elmondta: a kormány minden települést támogat és számára minden település fontos, de könnyű belátni, hogy eredményesebb lesz az együttműködés azokkal, akik nem a kormánnyal szembeni háborúhoz szükséges eszközként tekintenek az önkormányzati tisztségekre.

Az önkormányzati választásokon hagyományosan alacsonyabb a részvétel, mint az országgyűlésin - jegyezte meg a politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy előfordult ugyan, hogy az ellenzék nyerte a helyhatósági megmérettetést, de az akkor megválasztott vezetők mindent megtettek, hogy saját közösségük érdekeit képviselve együttműködjenek a kormánnyal.

„Nem teljesen értjük", hogyan lehet egy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig terjedő összefogásnak az a célkitűzése, hogy ne csupán megnyerjenek helyhatóságokat (...), hanem onnan, háborús hídfőállásokat kiépítve, totális harcot hirdessenek a kormánnyal szemben - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hangsúlyozta: a kormány bárkivel nyitott az együttműködésre, és azt remélik, hogy hasonló hozzáállású vezetőket választanak három hét múlva a polgárok.

Gulyás Gergely arról is beszélt: az ellenzéki politikusok a kampányban általában olyan területeken tesznek ígéreteket - adózás vagy egészségügy -, amelyekben polgármesterként nincs hatáskörük, ugyanakkor nem ígérnek semmi olyat, amelyért településvezetőként ők maguk valóban tehetnének.

Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere azt nevezte a választás tétjének, hogy folytatódik-e „a békés, nyugodt, higgadt városépítés, vagy pedig jön helyettünk a káosz, a békétlenség (...) és a háborúskodás a kormányzattal". Hangsúlyozta: kilenc éve adósságban úszott Várpalota, ahová azóta 30 milliárd forintnyi fejlesztés érkezett, fejlődő pályára állítva a várost.

Vári Attila, Pécs kormánypárti polgármesterjelöltje azt hangsúlyozta: a rendszerváltás vesztese volt a baranyai megyeszékhely, amely mindig akkor élte virágkorát, amikor be tudta tölteni régiós központ szerepét.

„Mi együtt a kormánnyal tudjuk ezt a régiós központ szerepet betölteni, és nem valami ellen és valaki ellen küzdünk, hanem Pécs városáért és a pécsi polgárokért fogunk küzdeni" - fogalmazott.

Vízkelety Mariann, az MPEE elnöke azt hangsúlyozta: a huszonnegyedik éve egy dunai hajón megrendezett Polgári Gondola tematikája mindig a polgári gondolat, szellemiség szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró téma, idén például az önkormányzatiság köré szerveződik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!