Politikai célokra használták a titkosszolgálatokat

Forrás: mr1-kossuth.hu

A testület zárt ülésén az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója azt állította, politikai célokra is használták a titkosszolgálatokat a korábbi kormányok – jelentette ki Demeter Ervin, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes alelnöke.

Demeter Ervin szerint a szolgálatok politikai célú felhasználása tetten érhető volt például abban az esetben, amikor megpróbálták nemzetbiztonsági védelem alá vonni az önkormányzatokat. A fideszes politikus ide sorolta még a Political Capital tanácsadó cég 200 millió forintos NBH-s megbízását is.
Szilvásy György, a titkosszolgálatokat is felügyelő volt miniszter erre reagálva azt mondta: általánosságban is, és a két konkrét ügyben is hazugság az az állítás, hogy politikai célokra használták volna a titkosszolgálatokat, és kizártnak tartja, hogy Balajti László, az egykori NBH főigazgatója ilyet állított volna.
A Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésen hallgatta meg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok 2009. évi beszámolóit, amelyeket fenntartásokkal ugyan, de tudomásul vett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!