kdnp.hu
Forrás: MTI
Az 1945 és 1956 között kivégzett politikai elítéltek nemet mondtak a diktatúrára és az életük árán is igent mondtak a nemzet életére – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Budapesten.
A házelnök az 1945 és 1956 között kivégzett 352 politikai elítélt emlékére a XI. kerületben állított Memento emlékműnél mondott beszédében kiemelte: voltak, akik minden kényszerítő körülmény ellenére is nemet tudtak mondani. Áldozatuknak, „ennyi kínnak és könnynek” volt értelme, hiszen nekik is köszönhető, hogy az országban nem sikerült mindent a szocializmus képére formálni – tette hozzá.