Forrás: MTI
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elszámolása „pontos, törvényszerű és mindig időben történik”, ezért elutasítják Szigetvári Viktornak, az Együtt-PM társelnökének azon „megszólalási bohózatát”, hogy a CÖKA számoljon el a forrásaival – tájékoztatta csütörtökön közleményben a CÖKA és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetősége az MTI-t.
A civil szervezet az Együtt-PM társelnökének arra a szerdai közleményére reagált, amelyben a politikus felszólította a CÖF-öt: számoljon el, miből finanszírozza az ellenzéket lejárató kampányát, egyebek mellett azt a négymillió háztartásba eljutó kiadványt, amelyben – mint fogalmazott - a szocialista-liberális kormányok nyolcéves tevékenységéről, a Gyurcsány-koalíció hét főbűnéről hazudozik a CÖF.
A CÖF-CÖKA vezetősége arról tájékoztatta az MTI-t, hogy, „Szigetvári Viktor, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon fegyverhordozója, a különböző pártokat érdekei szerint változtató politikai karrierista, az Összefogás Párt csellengő tanácsadója köteles lenne rávenni volt és jelenlegi főnökeit, hogy számoljanak el a nemzeti vagyon feltételezhetően hűtlen kezeléséről, a külföldi támogatások eredetéről és Soros György közreműködésével bonyolított látható és láthatatlan pénzügyi tranzakciókról”.
A civilszervezeti vezetők szerint ugyanis a 2007 és 2010 közötti állami számvevőszéki vizsgálatok megállapították, hogy az akkori kormányzat irányítása alatt elégtelenül működött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., és elődszervezeteit is szabálytalanul szüntették meg.
„Reméljük, hogy a most is folyó különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés gyanújával megkezdett nyomozás befejezése tiszta vizet önt az állampolgárok poharába” – olvasható a CÖF-CÖKA közleményében.