Pozitív üzenet a piacoknak a stabil kormány

Forrás: hvg.hu

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta: alapvetően jó hír a piac számára, hogy Magyarországon stabil kormányzás lesz. Hozzátette: a nagy kérdés az, hogy milyen gazdaságpolitikát folytat majd a Fidesz, ez azonban csak valamikor a nyár során fog kiderülni. Az elemző úgy vélte, mivel meglepetést nem hozott a választás, a piaci szereplők elkönyvelik magukban az eredményt, és innentől kezdve sokkal inkább érdekli majd őket a Görögországnak nyújtandó 30 milliárd euró hitel, illetve az, hogy Lengyelországban a nemzeti tragédia milyen következményekkel fog járni, továbbá, hogy Amerikában milyen irányba megy a gazdaság.

Török Zoltán szerint az új kormánynak első körben le kell majd ülnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és megállapodni egy új, a mostaninál magasabb  államháztartási hiánycélban, és ehhez kell majd rendelni a gazdaság-politikát. Amennyiben az új kormány megállapodik az IMF-el, az garancia lesz a piac számára.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője ugyancsak megemlítette, hogy a következő időszakban arra lehet számítani, hogy az új kormány leül tárgyalni az IMF-el. Informálisan talán már az álláspontok tisztázódtak, és a megállapodás lényege az lehet, hogy lehet egy nagyobb költségvetési hiány. Cserébe a piac azt reméli, hogy bizonyos reformértékű vállalások lesznek.

Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. elemzője szerint kivárás lehet a piacon a parlamenti választás első fordulójának eredménye ismeretében, miközben külföldről pozitív és negatív piaci hatások egyaránt várhatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!