Pozsony becsapta Budapest előtt az ajtót

Forrás: MTI

Nem lesz újabb magyar–szlovák egyeztetés a szlovákiai államnyelvtörvényről azt megelőzően, hogy a jogszabály végrehajtási utasításainak elveit szerdán megvitatja a pozsonyi kormány – jelentették be Pozsonyban.

Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövetet bekérették a szlovák külügyminisztériumba, ahol Juraj Nociar, az európai ügyek osztályának vezetője közölte: a szlovák fél nem fogadta el azt a magyar javaslatot, hogy kedden Budapesten tartsanak újabb egyeztetést. „Érdemi és konstruktív tárgyalásokra van szükség, s a magyar fél által javasolt december 15-i időpont ezt a feltételt nem teljesíti. A tárgyalásoknak ezért a jövő évben kellene sorra kerülniük, amikor már lesz lehetőség kiértékelni, hogy hogyan érvényesül a gyakorlatban a Szlovák Köztársaság államnyelvtörvényének módosítása” – indokolta Pozsony döntését Igor Skocek, a külügyminisztérium sajtóosztályának igazgatója.

A magyar kormány képviselői Hágában tájékoztatták az EBESZ kisebbségi ügyekben illetékes főbiztosát, Knut Vollebaeket a szlovák államnyelvtörvényről és végrehajtási irányelveiről folytatott szakértői tárgyalások értékeléséről – közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. A szóvivői közlemény szerint Korányi Dávid, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára és Czukor József, a Külügyminisztérium szakállamtitkára tájékoztatták a főbiztost arról, hogy a Szécsényben megkötött miniszterelnöki megállapodással ellentétben a szlovák fél egyoldalúan megszakította a tárgyalásokat, miközben nem sikerült feloldani a törvény diszkriminatív rendelkezéseit. Rámutattak arra, hogy a törvény jelenleg ismert végrehajtási dokumentuma nem orvosolja a főbiztos júliusi ajánlásaiban rögzítetteket, és tartalmában és formájában is újabb jogi aggályokat vet fel. Ezért korainak tartják annak december 16-ra tervezett elfogadását, és további konzultációkat látnak szükségesnek – áll a dokumentumban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!