Forrás: hirado.hu
Diszkriminatívnak nevezte Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, hogy több szlovákiai magyar, aki nyilvánosan vette föl a magyar állampolgárságot, nem szavazhatott. Lomnici Zoltán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta: hét felvidéki magyar arra kérte a jogvédő szervezetet, hogy forduljanak az Emberi Jogok Európai Bíróságához az ügyben. Lomnici Zoltán szerint vissza kell állítani az érintettek állampolgárságát és az összes ehhez kapcsolódó jogosítványt, a strasbourgi bíróság pedig kártérítést fog megállapítani, ami precedens értékű lehet.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, az előre hozott szlovákiai parlamenti választások napján, március 10-én két, szlovák állampolgárságától megfosztott helyi magyar megpróbálta leadni voksát, amelyet azonban a hatóságok nem engedtek meg nekik. Lomnici Zoltán szerint a választások előtt Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozóhoz és Fehér István tanárhoz rendőrök mentek ki a személyi igazolványukért és az útlevelükért – előbbit a lakásán, a másik magyart a munkahelyén tanítás közben keresték meg. Egyikük sem adta át az iratait.
Március 10-én aztán a szavazókörből a bíróságra küldték őket, hogy onnan hozzanak igazolást szavazati joguk bizonyítására, majd a bíróságról visszaküldték a szavazókörbe, onnan a városi, majd a járási hivatalhoz, végül Pozsonyba került az ügy. A délelőtt fél tizenegykor megkezdett eljárás este fél nyolckor fejeződött be, akkor adták ki a hatóságok a jogerős végzést a szavazati jog megtagadásáról. Lomnici Zoltán ennek kapcsán hangsúlyozta, Strasbourgban az ottani eljárás megindításához döntő érv, hogy az érintettek semmit nem tehetnek Szlovákiában sérelmük orvoslására.