Prőhle Gergely a Süddeutsche Zeitungnak: "ez egy kicsit olyan, mint a fal leomlásakor"

Forrás: MTI

Prőhle Gergellyel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárával közölt interjút a Süddeutsche Zeitung című liberális német lap.

Prőhle Gergely arra a kérdésre, hogy miért huny szemet a rendőrség Budapesten, amikor menekültek ezrei ugranak fel a nyugatra tartó vonatokra, elmondta, hogy az eset a berlini fal leomlásakor történt „Schabowski-féle” félreértésre emlékezteti. 

A Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) Központi Bizottságának titkára, Günter Schabowski 1989. november 9-én este a keletnémet televízióban és rádióban élő adásában közvetített sajtótájékoztatón jelentette be a határok, beleértve a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőhelyek megnyitását. Az intézkedést csak másnaptól és rendőri engedélyhez kötve tervezték bevezetni, de Schabowski egy kérdésre azt válaszolta, hogy az azonnal hatályos. A tömeg még az adás alatt megindult a határátkelőhelyekhez, és lebontotta a 28 évig álló berlini falat.

Prőhle Gergely hozzátette, hogy nyilvánvalóan Angela Merkel német kancellár sem úgy gondolta azt, ami a hétvégén még úgy hangzott, hogy minden szíriai állampolgárt befogadnak Németországban. A menekültek viszont ezt szó szerint értették, a magyar rendőrség pedig úgy értelmezte a helyzetet, hogy a menekültek felszállhatnak a vonatokra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!