Püspöki kerekasztal-konferencia Debrecenben a keresztény egységtörekvésekről

Forrás: MTI

A debreceni katolikus újjászületés emlékévében, II. János Pál pápa látogatásáról is megemlékezve a keresztény egységtörekvésekről rendeztek püspöki kerekasztal-konferenciát pénteken Debrecenben.

A keresztény egységtörekvés, „az ökumené lehet, hogy néha lassú, de megállíthatatlan" – mondta Palánki Ferenc kinevezett debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspök, aki szerint mindezt „Isten irányítja a benne hívők szeretetén keresztül".

Fekete Károly tiszántúli református püspök ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy „a látható egység felé közeledésünk megtorpant, a II. vatikáni zsinat kezdetekor jobb volt a látható ökumenizmus, mint ma".

Szerinte az ökumené tudományos szinten megtörtént, de az nem jut el a papságig és a hívekig, „a teológiailag védhető erények nem válnak gyakorlattá, nem éljük meg őket".

Fekete Károly a protestantizmus létrejöttének közelgő 500. évfordulójával kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a protestánsok is kétezer éve tagjai az egyháznak.

Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, a debreceni központú Hajdúdorogi Görögkatolikus Metropólia érseke elmondta: egyházuk szerves része a római egyháznak, de rítusaikat és liturgiáikat tekintve a keleti egyháznak is, így ők "önmagukban élik meg, hogy Kelet és Nyugat között nincs ellentét".

Az érsek tapasztalata szerint ha nem élezik a kérdéseket, hanem a mélyére tekintenek a felekezeti problémáknak, kiderül: nem ellentétek, hanem hangsúlyeltolódások vannak, és "minden hívőben ott van az egységre való vágy".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!