Forrás: MTI
Mától ismét megrendezi a Rákóczi Szövetség a felvidéki séták programját, amelyen száz magyarországi és felvidéki iskolás kirándulhat közösen. A Rákóczi Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 16. alkalommal hirdették meg 2014 őszén középiskolai ifjúsági szervezeteik számára a felvidéki séták elnevezésű programot, amelynek célja a felvidéki városok, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. A szövetség fontosnak tartja, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást, és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.
A szervezet emlékeztet arra, hogy a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjai keretében az idén már több mint tízezer középiskolás diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba.