Regionális logisztikai központot telepít Hatvanba a Bosch

Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2017. január 26-án Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch. A beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A miniszter kiemelte: a Bosch a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-n keresztül 16 évre bérli ki a 60 ezer négyzetméteres területet a magyar államtól, az ipari parkot a zrt. 17 milliárd forintból a legmagasabb technológiai színvonalon hozza létre Hatvan mellett. A megállapodás része az is, hogy a cég a következő 6 évben 60 millió euróval növeli beszerzéseinek értékét a magyar beszállítóktól, ezzel a kormány a kis- és középvállalatokat támogatja – hangsúlyozta.

Közölte, a logisztikai központ Magyarországra telepítésével a Bosch a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalat lesz Magyarországon, 14,7 ezer embernek ad munkát.

Mindez mutatja, hogy a Bosch hosszú távra tervez Magyarországon, és a kormány is hosszú távra tervez a céggel – mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy a Boschnak tíz leányvállalata működik Magyarországon, teljes forgalma 960 milliárd forint volt 2015-ben. A fejlesztés az új, digitális ipari korszakra való átálláshoz nélkülözhetetlen. Az új patrióta amerikai gazdaságpolitika, a Brexit, és a kínai gazdasági expanzió mind az új világgazdasági helyzetet vetítik előre, ami új stratégiát követel – fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, a kormány az új stratégiát nemcsak új adórendszerben, új beruházás-ösztönzésben, vagy új munkaerő képzési rendszerben valósítja meg, mivel az logisztikai verseny is. Ezért fontos a Bosch döntése a logisztikai központ létrehozásáról.

A kormány pedig létrehozta a Nemzeti Ipari Park Zrt.-t, hogy olyan ipari parkokat fejlesszen az országban, amelyekkel a legmagasabb technológiai színvonalat kiszolgálni képes infrastruktúra, és közlekedési összeköttetések jönnek létre – mondta.

Szólt arról is, hogy a céggel a kormány a stratégiai partnerség jegyében halad előre, továbbra is nyitottak a konzultációra minden Magyarországon működő nagyvállalattal annak érdekében, hogy a beruházási-szabályozási környezet a régióban a legkedvezőbben alakuljon.

A Bosch több mint 100 éve, 1898 óta van jelen Magyarországon.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!