Rejtélyes százmilliót kapott a titkosszolgálati kötődésű párt

Forrás: origo.hu

Egy felszámolás előtt álló cégtől kapott százmillió forintos adományt tavaly a Magyarok Egymásért Szövetség nevű párt, amelynek elnöke a milliárdos bűncselekményekkel vádolt egykori rendőr, Földesi-Szabó László. A párt több szálon kötődik a jótékonykodás mellett szoros titkosszolgálati kapcsolatai miatt ismertté vált Egymásért Alapítványhoz. A jogilag vitatható módon adományozott százmillió elköltéséről a párt nem árul el részleteket, a bőkezű cég vezetője pedig köddé vált.

Az úgynevezett Egymásért-ügyben az ügyészség nyolc embert – köztük Földesi-Szabót – vádol 2005-2006-ban elkövetett, több mint egymilliárdos csempészéssel, továbbá Földesi-Szabót még mintegy egymilliárdos sikkasztással. A csempészésre vonatkozó vádpont szerint az alapítvány a közterhek megfizetése nélkül tonnaszám hozott be élelmiszereket Kelet-Ázsiából arra hivatkozva, hogy adományok, ám azokat értékesítésre továbbadta egy Herba Zrt. nevű cégnek – hangzott el a júniusi első bírósági tárgyaláson az MTI tudósítása szerint. A sikkasztás vádpontja szerint Földesi-Szabó az alapítványnak adományozott több mint 900 millió forint készpénzzel sajátjaként rendelkezett, és az ügy kipattanásakor az ügyészség szerint az alapítvány pénztárában csupán 17 millió forint volt, a többi pénz sorsa ismertetlen. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, és 2008 elején az alapítvány zaklatás miatt feljelentést is tett.

Csak a véletlenen múlt, hogy az egyébként szerény anyagi hátterűnek tűnő Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) nevű pártról kiderült, valójában nagyon is bőkezű támogatói vannak. A párt májusban közzétett 2008-as pénzügyi beszámolójában még az szerepelt, hogy csak 155 ezer forintnyi támogatást kaptak, az Állami Számvevőszék egyik múlt heti jelentéséből azonban tudható, hogy lehagytak az összegekről három nullát. A költségvetési támogatásban nem részesülő, jellemzően kicsi és alig ismert pártokat vizsgáló számvevőknek az szúrt szemet, hogy a MESZ a beszámolójában rossz helyen – nem a jogi személyek, hanem a magánszemélyek között – tüntetett fel egy cégtől érkezett támogatást, és ezt szóvá tették.

Az [origo] cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!