Forrás: hirado.hu
A második negyedévben 92 ezerrel több nőnek volt munkája, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nők foglalkoztatásáért felelős volt miniszteri biztos szerint ez főleg a gyed extrának köszönhető. Január óta ugyanis már úgy vállalhatnak munkát az édesanyák, hogy nem veszítik el a gyedet, a szülés után visszatérő nők után a munkáltatóknak pedig 2 illetve 3 évig nem kell járulékot fizetniük.
A január óta működő gyed extra a munkavállalókat is támogatja, méghozzá úgy, hogy a gyermek egy éves kora után munkát vállaló édesanya nem veszíti el a korábbi ellátását. Vagyis fizetése mellett megkapja a gyedet is, amelynek átlagos összege jelenleg csaknem százezer forint.
A nők foglalkoztatásáért felelős volt miniszteri biztos szerint ez már a januárban bevezetett gyed extra hatása. Egyebek mellett ennek köszönhető az is, hogy az idei második negyedévben 92 ezerrel több nő dolgozott, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Összesen csaknem 1 millió 900 ezer nőnek volt munkája az elmúlt hónapokban.
Ilyen magas még soha nem volt a se női foglalkoztatottak létszáma, se a foglalkoztatási rátánk. Magyarország ezzel az Európai Uniós mezőnyben kilépett a sereghajtók közül. Már a középmezőnyben vagyunk – hangsúlyozta Szalai Piroska női foglalkoztatásért felelős volt miniszteri biztos.
A magyar nők foglalkoztatása tehát már csak 1-2 százalékkal marad el az uniós átlagtól. Szalai Piroska viszont arra számít, hogy ez az arány a következő hónapokban tovább javul. Úgy vélte, hogy a gyed extrával év végére további, legalább tízezer anya térhet vissza a munkaerőpiacra.