Rendeletben határozták meg Rogán Antal feladatait

Forrás: MTI

A kormány hétfőn rendeletben határozta meg a miniszterelnök kabinetfőnökének feladat- és hatáskörét. Ez alapján a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal szervezi, ellenőrzi és hangolja össze a kormány általános politikájának kialakítását, amelynek végrehajtásáról soron kívüli tájékoztatást kérhet a kormányfőnek. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által szignózott rendelet szerint a miniszterelnök kabinetfőnöke a kormány általános politikai koordinációért felelős tagja lesz, és ő felel majd az egységes kormányzati kommunikációért is.

Rogán Antal koordinációs feladatának része, hogy a beérkezett javaslatokat összegezze, értékelje, és azokkal kapcsolatban javaslatot tegyen a kormányfőnek. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője közvetíti a kormányfő eseti döntéseit a minisztereknek és a kormányzati szerveknek. Rogán Antal a végrehajtás alakulásáról információt kérhet az érintett kormánytagtól, illetve szervektől, emellett a miniszterelnöknek soron kívül tájékoztatást, felvilágosítást, továbbá kormányzati összeállítások elkészítéséhez szakmai előkészítő anyagot, adatszolgáltatást, vagy szakértői közreműködést kérhet. Az új tárcavezető kommunikációs feladatai közé tartozik a kormányzati honlapok egységes szerkezetének és arculatának kialakítása, fejlesztése.

Rogán Antal felel a miniszterelnök személye körüli feladatok ellátásáért is, így például neki kell ellátnia a kormányfő és a kormány körüli állami protokoll-teendőket, a miniszterelnök külföldi utazásaival kapcsolatos feladatokat, valamint a nemzetközi állami rendezvények szervezését és lebonyolítását. A fentieken túl szintén Orbán Viktor kabinetfőnöke gondoskodik a köztársasági elnök, a kormány és a miniszterelnök által adományozható kitüntetésekkel és egyéb elismerésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáról, továbbá a kormányfő kommunikációs felkészítésével összefüggő feladatokról.

Az Országgyűlés október 12-én hozta létre önálló minisztériumként a Miniszterelnöki Kabinetirodát, amely a harmadik Orbán-kormány tizedik tárcája lett. A Miniszterelnöki Kabinetirodát a kormányfő kabinetfőnökeként, miniszteri rangban Rogán Antal, a Fidesz korábbi frakcióvezetője irányítja. A politikus október 19-i miniszteri eskütétele előtt legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy két választás között is közelebb vigye az emberek véleményét a kormányzáshoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!