Rendkívül kedvező évet zárt a költségvetés

Rendkívül kedvező évet zárt a költségvetés, a központi költségvetés hiánya 848,3 milliárd forint volt tavaly, ami 389 milliárd forinttal kisebb, mint egy évvel korábban – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előzetes számok alapján pénteken Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Varga Mihály hozzátette, 490 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be tavaly, mint egy évvel korábban, valamint az uniós kiadások is 700 milliárd forinttal kisebbek lettek ugyanebben az időszakban – tette hozzá, megjegyezve, hogy a 2015-ös év az előző uniós ciklus utolsó kifizetési éve volt.

Beruházásokra, programokra 800 milliárd forinttal többet fordított a kormány tavaly, mint 2015-ben – ismertette a tárcavezető.

A központi költségvetés uniós módszertan szerint számított hiánya a tervezettnek megfelelően, a GDP 2 százalék körül alakulhat 2016-ban, míg az államadósság 74 százalék körül várható, ami csökkenés a 2015 végi 74,7 százalékhoz képest – mondta.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára ismertette, a központi alrendszer tavaly decemberi pénzforgalmi hiánya 907,6 milliárd forint volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!