Rendkívül nehéz helyzetben a csepeli választók

Forrás: csepel.info

46 szavazatszámláló bizottsági tag maradt távol a választás reggelén Csepelen a 31-es országgyűlési választókerületben a két héttel ezelőtt megjelentekhez képest – értesült a Csepel.info. Az önkormányzat a portál információi szerint 35 póttagot tudott mozgósítani a szavazás rendjének biztosítására, de még így is kérdésessé vált, hogy a mozgóurnát igényelt választók élhetnek-e állampolgári jogaikkal.

Az összesen 35 szavazókörben egyik csepeli párt delegáltjai közül 33 maradt távol a választás reggelén. Mivel a távolmaradást a párt hivatalosan nem jelentette be a választási bizottság felé, az eset igen érzékenyen érinti és megnehezíti a szavazás lebonyolítását. A szavazatszámláló bizottságok létszámát ugyanis a hiányzókkal együtt határozták meg, és emiatt a határozat-képességhez is nagyobb jelen lévő létszám kell. Egy másik párt delegáltjai közül 13 hiányzott vasárnap reggel, de ők legalább napokkal ezelőtt jelezték távolmaradásukat, így arra lehetett számítani. Ezekben az esetekben a szavazatszámláló bizottságok hivatalos létszámát is lehetett csökkenteni.

Bár a 35 póttag mozgósításával elméletileg ismét lehetségessé vált a mozgóurnás választás lebonyolítása, a szavazatszámláló bizottságok több helyen rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, és könnyen lehet, hogy nem mindenhol tudják majd ez a feladatot megoldani. Ezzel ezeknek a mozgásukban korlátozott embereknek – dacára annak, hogy írásban juttatták el választási szándékukat igazoló kérelmüket az önkormányzathoz – sérülni fognak az állampolgári jogaik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!