Rendkívüli ülést kezdeményeztek kormánypárti képviselők

Forrás: MTI

Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte jövő keddre a Fidesz és a KDNP, a képviselők három indítvány mielőbbi elfogadásával indokolták a javaslatot. A rendkívüli ülésen Kövér László házelnök - kedd este közzétett - napirendi javaslata szerint elfogadhatják azt a fideszes javaslatot, amely az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyekre a szegedi járásbíróság mellett Pécsett és Zalaegerszegen is megjelöl illetékes bíróságokat. Az indítványt benyújtó Tuzson Bence a bíróságok terhelésének csökkentésével indokolta a javaslatot. A határozathozatal után együttes általános vitát folytatnak a képviselők a tárcák felsorolásáról szóló jogszabályról és a 2015-ös központi költségvetés módosításáról. Mindkét javaslat azzal van összefüggésben, hogy önálló minisztériumként alakul meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mint az általános politikai koordinációt ellátó tárca.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!