Rendkívüli ülést tart kedden a szlovák parlament

Forrás: MTI

Rendkívüli ülést tart kedden a szlovák parlament, amelynek fő témája a magyarországi kettős állampolgársági törvényjavaslat lesz – közölték a koalíciós tanács rendkívüli ülése után Pozsonyban. A szlovák törvényhozás rendkívüli ülését a három koalíciós párt 51 képviselője kérte. Robert Fico kormányfő szerint a parlament politikai nyilatkozatot fogad el válaszul a magyarországi kettős állampolgársággal kapcsolatos történésekre.
    
Robert Fico szerint kedden reggel rendkívüli ülést tart a szlovák kormány is, hogy megvitassa a szlovák állampolgársági törvény módosítását olyan értelemben, hogy aki önként felveszi más ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot.
    
„Ha a Szlovák Köztársaság állampolgára lépést tesz más ország állampolgárságának önkéntes megszerzésére, akkor az idegen ország állampolgárságának megszerzésével elveszíti a szlovák állampolgárságot” – jelentette ki Fico.
   
Közölte: hasonló módon szabályozzák a szlovák állampolgársággal összefüggő közéleti tisztségek betöltését is. Fico szerint „ebben a módosításban benne lesz az a szabály, amely szerint  az a személy, aki felveszi a Magyar Köztársaság állampolgárságát, automatikusan elveszíti annak lehetőségét, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárságához kötődő közéleti tisztséget töltsön be”.
    
A törvényjavaslatot a kormány kezdeményezésére gyorsított eljárásban vitatná meg, és fogadná el a pozsonyi parlament. A kormányfő szerint erre azután kerülne sor,  hogy az Országgyűlés döntött a kettős állampolgárság ügyében. Fico azt mondta, hogy ismeretei szerint a budapesti parlament szerdán délelőtt szavaz a magyar állampolgársági törvény módosításáról.
    
A szlovák kormány – állítja Fico – a nemzetközi joggal összhangban több diplomáciai és külpolitikai kezdeményezést tett, hogy megakadályozza a kettős állampolgárságot lehetővé tevő magyar törvénymódosítás elfogadását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!