Repkedtek a jutalom-milliók a minisztereknek

Forrás: hirszerzo.hu

A kormány megvonta a közalkalmazottak és a nyugdíjasok 13. havi járandóságát, kérte az állami vállalatok vezetőit, hogy mondjanak le prémiumokról, befagyasztották a béreket, és ezzel párhuzamosan jutalomstopot rendelt el a tárcáknál. Ám hiába az ígérgetés: a kancellária honlapja a válság ellenére arról árulkodik, hogy fizetésükön felül különféle jogcímeken tavaly 148,24 millió forintot vehettek fel a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok – számol be a Blikk.
 
Céljuttatás, célprémium, külön juttatás, egyszeri juttatás, jubileumi jutalom és szabadságmegváltás címen utalták át nekik a milliókat. A Blikk meg szerette volna tudni, hogy mi takarnak ezek a homályos jogcímek. „A köztisztviselőknek olyan esetben jár a céljuttatás és célprémium, ha feladataikon túl pluszmunkát végeznek el” – ezzel a meglehetősen tág megfogalmazással indokolta a kifizetéseket Kormányszóvivői Iroda.

Jutalmat pedig csak a miniszterelnök állapíthat meg, de a kormányfő 2009. január 1-je óta nem élt ezzel a lehetőséggel. Furcsa az is, hogy a vezetők évekre visszamenőleg is pénzt kapnak a ki nem vett szabadság után, holott egy egyszerű munkavállaló még csak nem is görgetheti maga előtt a szabadnapokat. Az igazi nagy pénzek pedig éppen a szabadságmegváltással jönnek össze – írja a lap.

Szeretné tudni, ki kapta a legtöbb pénzt? Itt olvashat további részleteket!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!