Forrás: MTI
A kormány a rezsicsökkentés mellett a fával fűtő családok anyagi terheit is igyekszik mérsékelni a szociális tűzifaprogram segítségével – mondta Vinnai Győző és Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Tilki Attila elmondta, a tűzifaprogramban a tavalyi egymilliárd forint helyett idén kétmilliárd forintos pályázati keretösszeg áll rendelkezésre az ötezer fő alatti önkormányzatok számára. A pályázaton nyertes helyhatóságoknak a juttatás kiosztása során elsődlegesen az adott településen élő, lakásfenntartási támogatásban részesülő családokat kell figyelembe venni - ismertette.
A Fehérgyarmat polgármesteri tisztségét is betöltő kormánypárti politikus hozzátette: a helyhatóságok maximum két köbméter fát oszthatnak ki a rászoruló családok között, a kiszállítás pedig az önkormányzat feladata lesz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 177 önkormányzat kapott tűzifa-vásárlási támogatást összesen mintegy 500 millió forint értékben.
Vinnai Győző megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón emlékeztetett, november 1-jétől 11,1 százalékkal csökkentek egyes rezsidíjak, ami éves átlagban – a decemberi számlát tekintve – húsz százalékos csökkentést jelent. Emellett döntés született a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjak befagyasztásáról is, így a szolgáltatók már nem tudnak trükközni ezzel.