Robbanásszerűen nőtt a hajléktalanok száma vidéken

Forrás: nol.hu

Folyamatosan nő a hajléktalanok száma Magyarországon – összegezte Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke a 2010. február harmadikán tartott hajléktalanszámlálás eredményeit.

A hajléktalanok számának növekedése elsősorban vidéki jelenség. Budapesten viszonylag jelentéktelen, alig száz fős emelkedést tapasztaltak, míg vidéken Győri Péter szerint robbanásszerű, több száz fős volt a változás. Hat nagyobb városban, Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon és Veszprémben többen alszanak a közterületeken, mint ahányan be tudnak jutni a szállókra. Győri Péter elmondta, hogy kiemelkedően magas a hajléktalanok száma a lakosság számához képest például Esztergomban, Miskolcon, Dunaújvárosban és Veszprémben.

Kiemelte: mindez csak a jéghegy csúcsa. Becsléseik szerint körülbelül 30 ezer hajléktalan él Magyarországon, Budapesten 8-10 ezer. A fővárosban minden kétszázadik ember hajléktalan, télen a mentők minden ötödik betege közülük kerül ki – tette  hozzá Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője. Tapasztalataik szerint egy hajléktalannak negyvenszer nagyobb esélye van arra, hogy a mentők segítségére szorul, mint egy fedéllel rendelkező embernek. A hajléktalanság egyszerűen életveszélyes – hangsúlyozta.

Azért, hogy a fedél nélkül élők számának növekedését valamelyest lassítsák, a Menhely Alapítvány hamarosan elindítja Kulcs-tartó programját. A céljuk, hogy még abban az úgynevezett lappangó időszakban segítsenek a bajba jutottakon, amikor még nincsenek az utcán, de már komoly krízisbe kerültek. Kiemelték: jelenleg Magyarországon a 120 napnál hosszabb ideje adósságait nem fizető háztartások száma rendkívül magas, mintegy másfél millió.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!