Röpködnek a milliók a MeH-ből

Forrás: mno.hu, hirszerzo.hu

Két szocialista politikusnak és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tiszteletbeli elnökének is meghosszabbította tanácsadói szerződését a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) – értesült a Magyar Nemzet.

Szabó Endre, a SZEF volt vezetője tavaly 3,6 milliárd forintot kapott tanácsadói tevékenységéért, ezt emelte 5,1 millióra a kancellária, mivel Szabó szerződését május végéig meghosszabbította.

Szabados Tamás Fejér megyei önkormányzati képviselő egyházügyi és oktatási ügyekben konzultált a Miniszterelnöki Hivatallal, amiért tavaly 4,8 millió forintban részesült. Tanácsait azonban még öt hónapig kikéri a kancellária, erre az időszakra további 1,98 millió forintot kap az MSZP-s politikus.

Dóra Ottó, a salgótarjáni szocialisták frakcióvezetője észak-magyarországi területfejlesztési kérdésekben segítette a MeH-et, mindezért tavaly januártól idén május végéig 5,94 millió forintot kereshet. A kancellária 2008-ban csaknem 7 milliárd forintot költött külsős megbízási szerződésekre – olvasható a lapban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!