Forrás: hirado.hu
A magyar országgyűlés, szemben az Európai Parlamenttel, a saját hatáskörében járt el akkor, amikor elfogadta a Tavares-jelentést elutasító határozatot – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.
Álláspontja szerint: mivel szuverenitását megsértették, a magyar országgyűlés teljes joggal utasította vissza azt a jelentést, amelynek szinte valamennyi állítása hazugságokon alapul vagy féligazságokat tartalmaz. Mint mondta: az elutasító határozatra adott reakciók a várakozásnak megfelelők vagy sokkal pozitívabbak a vártnál.
Beszélt arról is, hogy a Tavares-féle felfogása annak a kettes cikkelynek, amely a demokráciáról, jogállamról szól, azért téves, mert úgy értelmezi a lisszaboni szerződésnek ezt a részét, mintha általános felhatalmazást adna valamennyi uniós intézménynek. A valóság azonban az, hogy a kettes cikkelyben megemlített alapértékek az Európai Uniót a közösségi jogban megtalálható intézkedésekre jogosítják fel. Olyan intézkedést pedig nem tartalmaz a közösségi jog, mint amire a Tavares-jelentés javaslatot tesz, miszerint a koppenhágai kritériumok vizsgálatára jöjjön létre bizottság, és monitoringolja a tagállamokat. Ez a közösségi jogot durván megsérti – szögezte le Gulyás Gergely.
Vona Gábor, a Jobbik elnökének a műsorban korábban tett kijelentésére, miszerint kezdeményezi, hogy a külügyi bizottság hallgassa meg a Tavares-jelentés megszavazó európai parlamenti képviselőket, úgy reagált: sok értelmét nem látja annak, hogy nyilvánosságot adjanak nekik, és huszadszor-harmincadszor is elmondják – a jelentéshez hasonlóan – valótlanságtól hemzsegő álláspontjukat, amelyet már mindnyájan ismerünk.