kdnp.hu
Fidesz-KDNP: köszönet a mentés résztvevőinek, bírálat az MSZP-nek
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere és Michl József tatai kereszténydemokrata városvezető hétfői közös sajtótájékoztatójukon a Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében köszönetet mondtak mindenkinek – rendőröknek, tűzoltóknak, katasztrófavédelmi szakembereknek, katonáknak, civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, a közigazgatásnak és magánszemélyeknek – aki az elmúlt napokban részese volt az összefogásnak. Mint elmondták, Székesfehérváron négy melegedőben 800 embert, Tatán pedig 500 embert fogadtak be.
Áder a Vatikánba utazik
Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján. A köztársasági elnök delegációjának tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, továbbá elkíséri a köztársasági elnököt felesége, Herczegh Anita.
http://index.hu/kulfold/2013/03/18/ader_a_vatikanba_utazik/
Kokárdákat téptek le Kárpátalján
Megdöbbenéssel értesült a nemzetpolitikai államtitkárság, hogy Kárpátalján a Határtalanul! program keretében tanulmányi kirándulásra érkező csoportokat inzultáltak a hétvégén – mondta Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár az MTI-nek.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=630911
Hamarosan kiderül, hány pedagógusra van szükség
Március végén pontos adatok lesznek arról, hogy az ország mely területén hány pedagógusra van szükség – mondta Balog Zoltán az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága előtti éves meghallgatásán hétfőn. Az emberi erőforrások minisztere annyit megelőlegezett, hogy semmiféle tömeges elbocsátás nem lesz, ugyanakkor – utalva a gyermeklétszám csökkenésére – megjegyezte: soha nem mondták, hogy egyetlen munkahely sem szűnik meg. Michl József (KDNP) azt kérdezte, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) miért nem sikerült megállapodni.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=316944
Lazább szabályozást kapnak a Balaton-környéki települések
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a Balaton-törvény módosítására benyújtott javaslatot. Nagy Andor KDNP-s képviselő, a bizottság alelnöke rámutatott, hogy a Balaton közigazgatásilag és fejlesztési térségként is több területet érint, ezért fontos megtalálni a fennhatathatóság, a természetvédelem, a gazdaságfejlesztés és a helyiek igényeinek megfelelő megoldásokat.
http://gazdasagiradio.hu/cikk/88550/
Illetménykiegészítést kaphatnak az egészségügyi dolgozók
Illetménykiegészítést adhat a munkáltató a nyugdíj mellett tovább foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak – számolt be a kormány döntéséről az egészségügyért felelős államtitkárság.
http:// http://mno.hu/belfold/illetmenykiegeszitest-kaphatnak-az-egeszsegugyi-dolgozok-1145613