kdnp.hu
Gyurcsány „kicsit ripacskodott”
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc előző nap nyilvánosságra hozott 16 pontos programjában. Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: neki nem az a véleménye, mint a szocialista Szanyi Tibornak, hogy a pártelnök „megzakkant”, szerinte Gyurcsány Ferenc szokásához híven „kicsit ripacskodott”, ugyanakkor tudatosan célozza meg a kis létszámú, markáns egyházellenes csoportokat és a segélyszerű támogatásokat előnyben részesítőket, akiknek a szavazataira számít.
http://mno.hu/belfold/gyurcsany-kicsit-ripacskodott-1198490#
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint Gyurcsány Ferenc egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg vasárnap nyilvánosságra hozott 16 pontos programjában. Harrach Péter frakcióvezető azt mondta: a Demokratikus Koalíció elnöke tudatosan célozza meg a kislétszámú, markáns egyházellenes csoportokat és a segélyszerű támogatásokat előnyben részesítőket, akiknek a szavazataira számít.
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/12/02/19/Baloldali_egyuttmukodes_8_nap_van_hatra_a_hataridoig.aspx
Parlament
Hoffmann Rózsa, a közoktatásért felelős kereszténydemokrata államtitkár szólalt fel először a plenáris ülés napirend előtti szakaszában. „A középiskolások közösségi munkájának sikere” címmel elmondott beszédében – az önkéntesség világnapjához kapcsolódóan – többek között arra emlékeztetett: 2011-ben törvénybe iktatták, hogy három év múlva csak úgy lehet majd érettségit tenni, ha ötven óra közösségi önkéntes munkát végeznek előtte a középiskolások.
http://nol.hu/belfold/hoffmann_nem_fel_dicserni_munkajat?ref=sso
A Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP támogatásával – az MSZP-frakció tartózkodása mellett – fogadta el az Országgyűlés a Vatikáni Szerződés módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke terjesztett a Ház elé.
http://nepszava.hu/cikk/1004598-tobb-jut-az-egyhazaknak