kdnp.hu
Zöld út a büntető bérlevonásnak
A kormánypárti többség általános vitára alkalmasnak minősítette a KDNP-s Rubovszky György országgyűlési törvényt és a házszabályt módosító javaslatait az alkotmányügyi bizottság ülésén, az ellenzék viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy „az Országgyűlés tekintélyét sértő” képviselők tiszteletdíját csökkentsék.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=648899#null
Parlament: „A jófiús álarc mögött egy pénzéhes ember van”
A Jobbik egy olyan törvénytervezet visszavonását kéri, amit még meg sem tárgyaltak a T. Házban; A KDNP ezer év hőseit hozta a plénum elé, az MSZP szónoka pedig a chipsadót szidta, ami után a házelnök részvétét fejezte ki – napirend előttiek hétfőn.
http://mno.hu/belfold/parlament-a-jofius-alarc-mogott-egy-penzehes-ember-van-1163398
Rétvári: Az eredmény már látható, tudható, érezhető, de még sok feladat áll előttünk
Rétvári Bence államtitkár felszólalt a lublini IV. Keresztény Szociális Hét című rendezvényen, ahol Európa ma az üres bölcsők kontinense címmel mondott beszédet. Szöveghűen közöljük beszédét magyar és angol nyelven is.
Soltész szerint bajnaista anarchisták zavarták meg az állami párkereső bulit
„Bajnaista anarchisták” zavarták meg a Szabad egy táncra? ...az első lépés egymás felé című programsorozat vasárnapi budapesti rendezvényét – legalábbis ezt állítja az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
Ősszel folytatódik a „Szabad egy táncra?” rendezvénysorozat
A kormány.hu-nak Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyekért felelős államtitkára a vasárnapi Szabad egy táncra? című rendezvényről és annak megzavarásáról is beszélt.
Mégis megmaradhatnak a családi napközik
Elfogadta a parlament oktatási bizottsága azt az ellenzéki törvénymódosító javaslatot, miszerint a kötelezővé tett óvoda kiváltható lenne a családi napközivel. A bizottság Hoffmann Rózsa javaslatával szemben támogatta a családi napköziket.