Gyurcsány 9:6-ra verte a KDNP-t
Csúcs dőlt az Országgyűlésben, mi több, új sportág is született. Üdv a t. Házból.
Gyurcsány 9:6-ra győzte le a kereszténydemokratákat – ez a hétfői parlamenti főmeccs eredménye. Hogy e két egyjegyű szám mit takar, mindjárt megmagyarázzuk, de előbb említést kell tegyünk egy másik országgyűlési sportélményről.
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/04/23/gyurcsany-9-6-ra-verte-a-kdnp-t/~~…
Hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP jelöltje
„A Házhoz, az országhoz és a magyar néphez méltatlan eljárásnak gondolom, hogy az MSZP és az LMP távolmaradással és az elnökválasztás bojkottálásával tüntet” – hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, miután Harrach Péterrel benyújtották a parlamentnek az Áder János államfővé választásához szükséges ajánlási íveket. A KDNP frakcióvezetője ugyanitt leszögezte: „frakciószövetségben dolgozunk, és közös volt a döntésünk”.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=179967
KDNP: javítani kell a politikai kultúrán
Harrach Péter (KDNP) szerint baloldalhoz kötődő uniós tisztségviselőknek a kormány gyors és hatékony eszközei szúrnak szemet, ezért bírálják az országot. A politikus olyan manipulációs eszközökről is beszélt felszólalásában, amelyek által megtéveszthető a közvélemény, és kijelentette: a magyar politikai kultúrára ezek jelentik a legnagyobb veszélyt.
Napirend előtt a brutális gyilkosságokról és a rendőrségről
Rétvári Bence államtitkár hangsúlyozta, hogy a politikai kommunikáció a valós eredmények bemutatásáról szól. Kijelentette azt is, hogy a parlamenti kultúrán sokat segíthet a nemrég elfogadott országgyűlési törvény.
http://www.stop.hu/belfold/napirend-elott-a-brutalis-gyilkossagokrol-es…
A mérték-adó Orbán
Aztán itt vannak a különadóval sújtott cégek, és itt vagyunk mi, akik, bizony itt vagyunk. Éppen csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a legújabb szereposztás szerint a három lábból kettő már a miénk a különadók átvezetésével, és a harmadik láb is ránk támaszkodik, mert a kereszténydemokrata pénzpártnak nem annyira akarózott kevesebbet keresni már ebben ciklusban.
http://varanus.blog.hu/2012/04/24/a_mertek_ado_orban
Régiúj tantárgy: a militarizmus
Egyre több minden marad meg a régi jó dolgokból. Megint egy pártállami múltat idéző hagyomány elevenedik fel a középiskoláknak tantervileg most frissiben előírt katonai alapismeretek tantárgy bevezetésével.
http://magyarinfo.blog.hu/2012/04/24/regiuj_tantargy_a_militarizmus
Konferencia Veszprémben a keresztény pedagógia múltjáról és jelenéről
Nagyszabású egyháztörténeti tudományos konferenciát szervezett A keresztény nevelés és oktatás múltja, jelene és jövője Veszprémben címmel a KÉSZ helyi csoportja és a veszprémi művelődési központ a Padányi Katolikus Gyakorlóiskolában. A szervezők a jövőre gondolva szervezték meg a múltba tekintő szimpóziumot, hiszen nincs keresztény jövő a keresztény múlt ismerete nélkül.
http://www.magyarkurir.hu/hirek/konferencia-veszpremben-kereszteny-peda…
A szerb kormány tagjai lehetnek a magyarok
Pásztor István vezetésével a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bizonyította, képes a délvidéki magyarság, sőt az egész Vajdaság érdekeinek megjelenítésére – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságíróknak hétfőn Szabadkán.
http://mno.hu/hatarontul/a-szerb-kormany-tagjai-lehetnek-a-magyarok-107…
Kettős ünnep holnap Kőszegen
Kettős ünnepet ülnek április 24-én Szent György napján Kőszegen: több évszázados hagyományokat követve rajzolják be a hajtásokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe, kora este pedig felavatják a megújított belvárost, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ad át.
http://radioszombathely.hu/?base=newsarchive&type=read&id=32196&utm_sou…
Semjén: az oktatásnak nemzetstratégiai jelentősége van
Az oktatásnak nemzetstratégiai jelentősége van, egy közösség megmaradását az biztosíthatja, ha tagjai piacképes tudás birtokában vannak - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes hétfőn Szabadkán.
http://kitekinto.hu/karpat-medence/2012/04/23/semjen_az_oktatasnak_nemz…
Egészségügyi szócsata: Szócska beszólt elődeinek
Nem tudom, hogy az elődeim hogyan tudnak együtt élni azzal a tudattal, hogy a méhnyakszűréseken a nőknek alig pár százaléka vesz részt. Mindezt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár mondta.
http://www.borsonline.hu/news.php?egeszsegugyi-szocsata-szocska-beszolt…
„Tudás és bátorság jellemezte Csicsery-Rónay Istvánt"
Zord idők tanújának és a külpolitika emberének nevezte Csicsery-Rónay Istvánt a parlament korelnöke. Az egy éve elhunyt íróra, a koalíciós idők és az emigráció politikusára és hagyatékára emlékezett hétfői sajtótájékoztatóján Horváth János, Harrach Péter és Csóti György.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=179971
Hoffmann ragaszkodik az életpályamodell jövő szeptemberi hatályba léptetéséhez
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár ragaszkodik ahhoz, hogy a pedagógus-életpályamodell jövő szeptemberben lépjen hatályba.
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-493938
Büdös kölkök keserítették meg Hoffmann Rózsa nehéz napjait
Elmagányosodó, alkoholizmusba és öngyilkosságba menekülő öregekről beszélt rendhagyó osztályfőnöki óráján Hoffmann Rózsa hétfőn egy keszthelyi szakiskolában. Bevallotta, hogy ő is egyre rosszabbul hall, és évekig tartott, mire legyőzte a parlamentben a belső reszketését, aztán majdnem elénekelt egy Koncz Zsuzsa-számot.
http://www.origo.hu/itthon/20120423-riport-hoffmann-rozsa-allamtitkar-k…
Fiatalok és idősek együtt
Az Európai Unió a „Tevékeny időskor és a nemzedékek közötti együttműködés évének” nyilvánította az idei esztendőt. A program keretében hétfőn délelőtt dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelő államtitkára látogatott el a keszthelyi Asbóth Sándor Térségi Középiskolába, ahol rendhagyó osztályfőnöki órát tartott.
http://www.monitormagazin.hu/24-ora-hirei/fiatalok-es-idosek-egyutt