kdnp.hu
Kedden hárompárti egyeztetést kezdeményezett a Jobbik elnöke a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőivel a Fidesz-kormány mögött álló cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét vizsgáló parlamenti bizottság felállításáról. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis a Fidesz frakció hétfői közleménye - amelyben a gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászatnak vagy lejárató akciónak nevezik a testületet, és amely szerint ehhez a közjátékhoz a Fidesz frakciója nem asszisztál, és a többi parlamenti pártot is arra kéri, hagyjon fel ezzel a hangulatkeltéssel - azt vetíti előre, hogy a kormánypárt megpróbálja majd megakadályozni a vizsgálóbizottság felállítását.
http://www.echotv.hu/belfold/vona_gabor_kepviselokent_nem_kerdezhet_.html
A városháza arról tájékoztatta lapunkat, hogy Kővári János, Baranya megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője (FIDESZ-KDNP) péntekre tervezett kertvárosi lakossági fogadóórája elmarad.
http://www.pecsma.hu/helyi/2012/05/16/kovari-janos-penteken-varja-a-korzeteben-eloket/
Nagy jelentősége van ennek a konferenciának, ugyanis nagyon jó fórumot teremt az egészségügyet érintő kérdések megvitatásához - fogalmazott Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Figyelő által szervezett, eddig példa nélküli szakmai műhelybeszélgetésen, melyen számos korábbi, az egészségügyi területért felügyelős miniszter is részt vett.
http://www.orientpress.hu/99061/RSS
Nem kérnek a tanárok Hoffmann antiszemitáiból
Budapest – A Magyartanárok Egyesülete állásfoglalást tett közzé a „nemzeti konzervatív” irodalom képviselőnek a Nemzeti alaptantervbe való bekerüléséről.
http://nepszava.com/2012/05/magyarorszag/nem-kernek-a-tanarok-hoffmann-antiszemitaibol.html
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a Nemzeti alaptantervet (NAT) – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán a tárca miniszteri értekezletén.
http://www.dehir.hu/belfold/elfogadta-a-kormany-a-nemzeti-alaptantervet/2012/05/16/