kdnp.hu
Szokás szerint a pénz a tét az ellenzéki felszólalásokban, magyarán a kormányzat
gazdaságpolitikáját ostorozza az MSZP, az LMP és a Jobbik. A KDNP azt bizonygatja, hogy
a magyar út Európa útja, a Fidesz pedig a rendőrterrorral takar.
http://atv.hu/cikk/20111003_perverzek_neoliberalisok_szemkilovok_parlam…
Meglepődésének adott hangot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia amiatt, hogy a
népszámlálási kérdőíven nem szerepel az a válaszadási lehetőség, hogy a megkérdezett
állampolgár a katolikus egyházhoz tartozik. Ez annál is inkább meglepő - teszik hozzá -, mert a Központi Statisztikai Hivatal és a történelmi egyházak júliusi egyeztetését követően még azt a hivatalos tájékoztatást kapták, hogy ez a megjelölés elfogadható lesz, mint ahogyan elfogadható lesz többi között a "református", "evangélikus" megjelölés is. Ez az eljárás véleményük szerint alkalmas az adatok manipulálására.
http://hirszerzo.hu/belfold/20111003_katolikus_nepszamlalas?s=hl
Pártlistás szavazást ígért a határon túl élő magyar állampolgároknak Semjén Zsolt. A
nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes erről Szabadkán beszélt, ahol magyar
állampolgársági eskütételen vett részt. Nem lesz kétféle magyar állampolgárság – jelentette ki-, az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és ezt a magyar parlament is kimondja még az ősz folyamán.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/03/19/Semjen_partlistakra_szavazhatn…
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szerint az új felsőoktatási törvény
szeptemberi koncepciója a testület szerepének, súlyának és autonómiájának drasztikus
csökkentését, függetlenségének felszámolását tartalmazza. A szervezet ezt akkor is
érthetetlennek nevezi, ha a felsőoktatás más területein, az intézmények irányításában "az
autonómiát visszanyeső erős központosítást" terveznek. Álláspontjuk szerint a MAB
testületének tervezett átalakítása megszünteti a szervezet függetlenségét.
http://hirszerzo.hu/belfold/20111003_akkreditecios_koncepcio?s=hl
A kormányzati honlapra is felkerült hétfőn az a levél, amelyben Szócska Miklós
egészségügyért felelős államtitkár nyomatékosan kéri a rezidensektől, hogy hagyjanak fel az "elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával!"
http://hvg.hu/itthon/20111003_szocska_levele_rezidensek#utm_source=hirl…
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén döntött az Alkotmánybíróságról
szóló törvényjavaslat bizottsági önálló indítványként történő benyújtásáról. A testület
ülése előtt megalakult a deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság. A törvényjavaslat
benyújtásáról a testület 18 igen, 4 nem és 3 tartózkodó szavazattal döntött, egyhangúlag
támogatva a javaslat sarkalatos minősítését. Salamon László (KDNP) beterjesztőként elmondta: az Ab elnökének lényegében valamennyi javaslatát elfogadták.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/109887/1/belfold/Igen_az_Alkotmanybi…
A budapesti közösségi közlekedés kedvezményes bérletei fogyasztói árkiegészítésének
emelését javasolja 30 fideszes, illetve KDNP-s képviselő. Erről hétfőn nyújtottak be módosító indítványt a parlamentnek a vidéki városok kormánypárti polgármestereinek korábbi javaslatához.
http://hirszerzo.hu/belfold/20111003_arkiegeszites_budapest?s=hl