kdnp.hu
Frakcióülés Gyulán: erről tárgyalna a KDNP
A párt továbbra is elkötelezett a nehéz helyzetű családok iránt - mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a KDNP-képviselőcsoport keddi ülése után. A frakcióülésen ezért rákérdeznek majd a családi adókedvezmény kiterjesztésére, arra, hogy ez várhatóan hogyan valósítható meg majd. Kezdeményezik továbbá a bankok, szolgáltatók és végrehajtók túlkapásainak visszaszorítását is. A kereszténydemokrata politikus jelezte, támogatják a rezsiköltségek csökkentésének folytatását, és felvetik majd az önkormányzatok költségvetési problémáit is. Hozzátette, úgy ítélik meg, hogy a közoktatás átalakítása jó ütemben zajlik, a sajtóban felvetődő kérdések pedig erőltetettek, politikai indíttatásúak. Ez fokozatosan érvényes a felsőoktatásra - folytatta. Szerinte egyes radikális diákszervezetek mögött politikai erők és szándékok húzódnak. Arra a kérdésre, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár helyzete stabil-e a kormányban, azt mondta, KDNP továbbra is kitart mellette, és támogatja őt, munkáját szakmailag jónak ítéli.
http://hvg.hu/itthon/20130205_Frakcioules_Gyulan_errol_targyalna_a_KDNP
Online beszámolók percről percre
Tüntetők várták Orbánékat - percről percre (hvg.hu).
http://hvg.hu/itthon/20130205_Tuntetok_vartak_Orbanekat__percrol_percr/b37936#37936
Kossuth tér visszatér (Index).
http://index.hu/belfold/2013/02/05/gyula/
Több ezren voltak a békemeneten(MNO)
http://mno.hu/belfold/tobb-ezren-voltak-a-bekemeneten-1136569/
Megkezdte a munkát a Fidesz–KDNP-frakció
Kedden délután elkezdte a munkát a Fidesz–KDNP-frakció Gyulán. A háromnapos ülés egyik fő témája a rezsicsökkentés folytatása lesz. Mint arról Rogán Antal frakcióvezető korábban beszámolt: megvizsgálják az eddigi eredményeket és a további tehermérséklési lehetőségeket. A városban a nap folyamán békemenetet tartottak, és baloldali demonstráció is volt. Az elmúlt évek hasonló frakcióüléseiről egyes képviselők egyéni érdekektől vezérelve bizonyos balliberális hírportáloknak folyamatosan információkat szivárogtattak ki a zárt ülésekről. Éppen emiatt a mostani ülés előtt több hírportál is arról írt, hogy a képviselők a telefonjaikat a szállodai szobájukban hagyták. A Fidesz–KDNP frakcióülésének történéseiről hivatalosan csütörtök délelőtt tartanak sajtótájékoztatót.
http://mno.hu/belfold/megkezdte-a-munkat-a-fideszkdnp-frakcio-1136602
A DK betekintést kér a mutyigyanús pályázatba
Gyurcsány pártja arra készül, hogy még ezen héten megtegye feljelentését az ügyészségnél hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés gyanúja miatt a KDNP-s Seszták Miklós nevével összefüggésbe hozott ügyben. Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő levélben fordul a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ), hogy betekintést kérjen a hétfőn a pártja által is bírált pályázatba - jelentette be a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa kedden.
http://hvg.hu/kkv/20130205_A_DK_betekintest_ker_a_mutyigyanus_palyaz
Botrányos pályázat: lemondásra szólítják fel a KDNP-s politikust
Lemondásra szólította fel a KDNP-s Seszták Miklóst a botrányos kábelépítési pályázat nyomán Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
http://www.stop.hu/belfold/botranyos-palyazat-lemondasra-szolitjak-fel-a-kdnp-s-politikust/1120465/
Sesztáknak nincs offshore ügylete
Nincs semmiféle offshore ügyletem - szögezte le a kereszténydemokrata Seszták Miklós a személyét érintő híradásokra közleményben reagálva kedden. A kormánypárti országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: úgy fél a baloldal az offshore vádaktól, mint a tűztől. Ennek tudja be a személye elleni "összehangolt és alaptalan támadást, amikor olyannal vádolnak meg valakit, amit ők követnek el" - írta Seszták.
http://www.magyarhirlap.hu/sesztaknak-nincs-offshore-ugylete
Egészségügy: mindenki részesülhet a béremelésből
Az egészségügyi államtitkárság tervei szerint – a rendelkezésre álló források függvényében – a jövőben valamennyi egészségügyi, illetve egészségügyben dolgozóra kiterjesztik a béremelést. A kabinet egyébként több mint 50 milliárd forintot szán az egészségügyben dolgozókra a 2013-as büdzséből.
http://mno.hu/belfold/egeszsegugy-mindenki-reszesulhet-a-beremelesbol-1136571
Fidesz: Bajnai külföldön rágalmaz
Surján László szerint az ex-kormányfő rossz helyden kopogtatott az ötleteivel. A fideszes EP-képviselők szerint Bajnai Gordon leginkább azzal szolgálná Magyarország érdekeit, ha "önvizsgálatot tartana, befejezné az Orbán-kormány alaptalan rágalmazását, és tartózkodna a gazdasági jó tanácsok osztogatásától". Az Európai Parlament KDNP-s alelnöke képmutatónak és hiteltelennek nevezte, hogy "az a Bajnai Gordon aggódik a magyar költségvetési hiány miatt, aki először mint a Gyurcsány-kormány minisztere, majd mint miniszterelnök vett részt hazánk eladósításában"
http://www.magyarhirlap.hu/fidesz-bajnai-kulfoldon-ragalmaz
A pártoknál lobbizik a munka törvénykönyve miatt az Autonómok
Valamennyi parlamenti pártnak kész tájékoztatást adni az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége arról, hogy az eddigi tapasztalatok szerint melyek a munka törvénykönyvének elhibázott, nehezen alkalmazható, illetve a munkavállalók számára indokolatlanul hátrányos szabályairól. Az ASZSZ elnökét Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Latorcai János és Rubovszky György, s a „tényfeltárás" után a politikusok arra kérték az érdekvédőket, állítsanak össze listát azokról az általuk elhibázottnak vélt szabályokról, amelyek viszonylag könnyen kijavítható. A házigazdákat a munkaközi szünet mellett a teherfuvarozók hosszú külföldi kiküldetésének rendezetlensége, a távolsági buszok sofőrjeit és a vegyiparban dolgozókat is érintő korengedményes nyugdíj visszaállítása, a szakképzés hiányának következményei és a közműadók miatti létszámleépítésekkel kapcsolatos konkrét változások különösen érdekelték. A szakszervezeti vezetők megígérték, gyakorlati példákat tartalmazó összeállítást készítenek a frakció számára, és ismertetik a változtatási javaslataikat is.
http://nol.hu/belfold/a_partoknal_lobbizik_a_munka_torvenykonyve_modositasaert_az_autonomok