Salgótarjánban drámai a helyzet

Forrás: fidesz.hu

Belső lapos

Egy év alatt senki sem lavírozta olyan rossz helyzetbe a városát, mint Salgótarján baloldali vezetése – hangzott el Kósa Lajos és Simon Tibor Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője a nógrádi megyeszékhelyen hangsúlyozta, a megyei jogú városok közül Salgótarján költségvetési helyzete drámai.

„A kormányzat korábban átvállalta az adósságokat, hogy a települések tiszta lappal kezdhessenek, ennek ellenére Salgótarjánnak 2015-ben már jelentős adóssága volt."

Egyúttal emlékeztetett, a kormányzat korábban átvállalta az adósságokat, hogy a települések tiszta lappal kezdhessenek, ennek ellenére Salgótarjánnak 2015-ben már jelentős adóssága volt, mely 2016-ra tovább fokozódhat. Egy év alatt senki sem lavírozta olyan rossz helyzetbe a városát, mint Salgótarján baloldali vezetése – jegyezte meg.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, a nehéz gazdasági helyzet ellenére 2006 után elindult valami a városban, 2010 és 2014 között 20 milliárd forint értékű fejlesztés történt. Kósa Lajos a város szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az infrastruktúra fejlesztését, a 21-es út kétsávosítását.

Ugyanakkor hangsúlyozta, más szellemű vezetésre van szükség, és reméli, hogy Salgótarján egy új városvezetés felé fordul. Arra biztatja a városban élőket, hogy támogassák Simon Tibort, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét.

„Meg kell újítani a város gazdaságát, fejlesztésekre, munkahelyteremtő beruházásokra van szükség."

A sajtótájékoztatót követő teltházas fórumon Simon Tibor arról beszélt, hogy a város nehéz helyzetben van; amit a jelenlegi baloldali alpolgármester megfogalmazott, az a csőd útja. Egészen más útra, más programra van szükség – szögezte le.

A fideszes polgármesterjelölt aláhúzta, meg kell újítani a város politikáját. Békére van szükség, hogy Salgótarján igénybe tudja venni a 2014-2020-as fejlesztési ciklus forrásait – tette hozzá.

Simon Tibor hangsúlyozta, meg kell újítani a város gazdaságát, fejlesztésekre, munkahelyteremtő beruházásokra van szükség.

Salgótarjánban február 28-án időközi önkormányzati választást tartanak, Dóra Ottó MSZP-s polgármester tavaly novemberben bekövetkezett halála miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!