Sávos ingatlanadót terveznek a szocialisták

Forrás: MTI

A 2010-re tervezett adócsomagról Oszkó Péter pénzügyminiszter tartott prezentációt az MSZP informális frakcióülésén kedden. A kormány tervei között a sávosan kivetett ingatlanadó bevezetése szerepel, eszerint 2 millió forintos érték felett 0,2 százalék, 10 millió forint felett 0,35, 30 millió forint felett pedig 0,5 százalék lenne az ingatlanadó éves mértéke. A garázsok és üdülők után 1 százalékos ingatlanadót kellene fizetni. A tervek szerint az önkormányzatok vetnék ki az új adót, amelyet 2010. január 1-től vezetnének be, és két részletben kellene fizetni. Először jövő év júliusában az első félévi ingatlanadót fizetnék meg a tulajdonosok. A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt feljegyeznék és az örököst terhelné. Az állami intézmények és az egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.

A tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne, és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. Jövőre megszűnne a tételes eho, és a munkáltatói járulék idei öt százalékos csökkentését minden jövedelemre kiterjesztenék. A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az eva-kulcs.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!