Forrás: MTI
Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja. A köztársasági elnök újévi köszöntőjében szólt a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényről is, amelyből - mint mondta - erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és vágytunk.
Az államfő az újév első perceiben, a köztelevíziókban sugárzott beszédében úgy fogalmazott, a búcsúzó esztendőben annyi viharban, annyi szélvész ellenében kellett helytállnunk, hogy el kell gondolkodnunk azon: vajon mi a siker, mit érzünk erőnek és gyarapodásnak.
Schmitt Pál szerint hálátlan feladatot osztott ránk a sors. „A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, és ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért" - fejtette ki.
Mint mondta, saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mennyit ér a kiszámíthatóság, a biztonság, a felelősség, a tisztesség, és legfőképp ezeknek a hiánya. Meglátása alapján ezért a parlament és minden választott vezető felelőssége, hogy többé ne lehessen elviselhetetlen adósságba hajszolni családokat, ne lehessen felelőtlenül bánni mások sorsával. „Most elsősorban összefogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség" - foglalta össze, megjegyezve: fontos, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találjon munkát, általa pedig emberhez méltó életet.