Forrás: hirado.hu
Segélyalap jöhet létre a finanszírozási gondokkal küzdő felsőoktatási intézmények megsegítésére, az erről szóló javaslatot a szaktárca hamarosan a kormány elé terjeszti – jelentette be az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatási kerekasztal csütörtöki budapesti ülése után.
Balog Zoltán az MTI kérdésére közölte: arról nem volt szó, hogy kötött vagy felülről nyitott lesz-e az alap. Becslésbe nem bocsátkozott, de úgy fogalmazott, hogy nyilván több milliárd forintról lesz szó. Mint megjegyezte: tartják magukat a korábban tett, 47 milliárd forint többletforrásról szóló ígérethez, emellett kitért arra 10 milliárd forintra is, amely a felsőoktatási kiválósági programra jut. Ez így 57 milliárd forint – hangsúlyozta.
Balog Zoltán elmondta, az intézményekkel külön fognak megállapodásokat kötni, amelyekben az egyetemek, főiskolák vállalják, hogy mit tesznek a finanszírozási gondok megoldása érdekében, a kormány pedig rögzíti az összeget, amelyet számukra biztosít.
Bódis József a Magyar Rektori Konferencia képviseletében úgy fogalmazott: az ülésen óvatos konstruktivitás volt jellemző. A rektori konferencia vállalta, hogy nemcsak intézményeken belül, hanem azok között is áttekinti a szakstruktúrát, és egyfajta konszolidációs programot tesz le a miniszter asztalára. A segélyalap létrehozását nagyon fontos, sürgős lépésnek nevezte. Kiemelte: az egyes intézményeknél lévő költségvetési felügyelők, főfelügyelők szakmai álláspontját használják majd fel javaslataikhoz.
Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke hozzátette: a finanszírozás kérdése azért fontos hallgatói ügy, hogy az intézmény menet közben „ne fogyjon el” a hallgató feje fölül. Egyetértettek azzal, hogy a szakstruktúra egy kicsit átláthatatlanná vált, racionalizálni kell, ugyanakkor a szakok létszámának csökkenése nem azonos a hallgatói létszám csökkenésével.